Irodalom

BOKROS ÁGNES:

Péntek este volt, alkonyodott. A nap lenyugvó fénye végigcsorgott a falra szerelt fehér üvegtáblán, világos fénypászmákat festve rá. A szobában félhomály uralkodott, és csönd, puha, szürke csönd.

A táblára írt segédigék nyugtalanul mocorogni kezdtek, majd a sarokban lévő óvatosan kinyújtotta utolsó betűjének apró ficakját, és óvatosan tapogatni kezdte a táblán túli világot.

Először az érzékelhetetlen semmi ijesztette meg, azután lába valóságot fogott, és szilárdan megfeszült a falon. Ezt látva a többiek is bátorságra kaptak, és sorban nyújtózkodni kezdtek, felfújták magukat, az „a” és „o” betűkből hatalmas buborékok keletkeztek, és szinte vezényszóra, egymás után pattantak le a tábláról.

Az ügyesebbek egyből a tanári asztalra ugrottak, a kevésbé akrobatikusak pedig csendesen lehuppantak a szobát borító padlószőnyegre.

Fürgén szaladtak, kézen fogták egymást, összekapaszkodtak, és hívták a többieket.

A polcon lévő könyvek surranva nyíltak, némelyik bátran levetette magát a magasból, és hirtelen szavak töltötték meg a teret, kergetőzve keringtek egymással a kihunyt spotlámpák alatt.

A magnó cd-tartója is felcsattant, egy cd hangos suhogással szelte át a teret, tokját maga mögött hagyva zuhant a helyére, és felcsendültek egy szituációs játék szólamai; vaskos férfihang próbál eligazodni A. város vonatállomásán: „What time does the next train leave for G.?”

A többiek azonban már unták Mr. Bridge hangját, számtalanszor hallották már, ahogy jegyet vesz G. városba, hordárt szólít, megiszik egy jegeskávét az állomáson, végül megismerkedik Madam Pigeon-nel az utazása alatt, aki francia, így hangos „le vele, le vele” kiáltással tiltakoztak.

A magnó engedve a nyomásnak, egy kattintással átváltott az egyik rádióadóra, és felhangzottak a 2011-es Euroviziós dalfesztivál legújabb slágerei.

A tábláról szököttek az asztalra pattantak, és vonaglani kezdtek a zene ütemére.

Egyre hangosabban szólt a rádió, és a szomszéd öregasszony, akit mindig is zavart, hogy a társasházban egy nyelviskola működik erőteljesen kopogni kezdett a csöveken.

Ám ez nem zavarta meg a társaságot. A könyvek lapjairól folyamatosan olvadtak le a betűk, szétszóródtak a levegőben, majd egymásra találva újra szavakká fonódtak. A szavak mondatokká álltak össze, a sorok, amik oly sokáig pihentek egymás mellett, fordítandó feladattá épülve, egymás vállába kapaszkodva vonatoztak a szőnyegen.

Egy merész „oui” felröppent a levegőbe, és felkattintotta a lámpát, és a fény szétömlött a szobában, harsányan, szemtelenül.

Az emeleten lévő szomszédok is mocorogni kezdtek, mert a szokatlan zaj megzavarta az esti híradó monoton duruzsolását.

A lakók ablakot nyitottak, és bámészan pislogtak a nyelviskola irányába, majd az öregasszony a többiek nyomására a 107-et tárcsázta, felháborodásában hangosan szipákolva.

A kék-fehér autó hamar megérkezett, és a rend őrei dörömbölni kezdtek az ajtón. Mivel nem nyitott nekik senki sem ajtót, erőszakot alkalmazva törtek be a lakásba.

A rendőrök láttán a szavak megmerevedtek, és szinte láthatatlanul porladtak szét, bár az egyik férfi később azt mesélte, mintha apró porfelhőket látott volna a levegőben szétfoszlani.

–         Itt is régen takarítottak – szólalt meg az egyik, lábával a szőnyeg rostjait rugdosva, és kikapcsolta a rádiót.

–       Akkor végeztünk is, ugye? – szólalt meg a fiatalabb, társára nézve.

Az asztalt finoman beterítette a szürkés, korom és lenolaj keverékéből szőtt permet.

–         Persze. Vaklárma. Valaki úgy hagyta a magnót.

–         Ez van mindig – mondta a társa az ajtót behajtva, és képzeletben már a szeretője vacsoráját kóstolgatta. Bélszínroló, az asszony sosem tudott olyan finomakat főzni, mint a Vera. Majd azt, mondja, ma is túlóráznia kellett.

A „por qué” páros, akik eddig a szoba egyik sarkában megbújva lapult, óvatosan előbújt, és csöndesen visszakúszott a táblára. A kérdőjel már magától rajzolódott melléjük, majd a táblafilc is visszazuhant a helyére.

Az anyagi kár, amivel a rendőrség értesítése után az iskola vezetősége szembesült, szinte leírhatatlan. Újra kellett rendelni a tankönyveket, és a takarítónőnek is plusz óradíjat kellett fizetni másnap, amiért kisúrolta a szőnyegből a fekete foltokat.